Október 4-6 között Mosonmagyaróváron került megrendezése a „Legyél Te is Demenciabarát! Jó gyakorlatok a közösség és a szakma összefogásáról” című szakmai konferencia a Gondoskodás Alapítvány és a Magyar Demencia Társaság szervezésében. Az esemény létrejöttét Mosonmagyaróvár Város valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

A konferencia 2 napos szakmai programján, a demenciabarát szemlélet jegyében több mint 180 résztvevő – szociális és egészségügyi szakemberek, demenciával élő emberek és gondozó családtagok – osztották meg egymással tapasztalataikat és megvalósított jó gyakorlataikat.

Bízunk benne, hogy a konferencián közvetített értékrend hozzájárulhat a szemléletformáláshoz és a demenciával élő emberek életminőségének javításához. 

Letölthető dokumentumok:

KONFERENCIA ELŐADÁSAI

KONFERENCIA ZÁRÓNYILATKOZAT

Az Alzheimer Világnap 1994-ben került először megrendezésre a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) kezdeményezésére. Minden év szeptember 21-én immár a világ közel 100 országban rendeznek olyan eseményeket, amelyek felhívják a figyelmet a demenciával élő emberek rohamosan növekvő számára és a betegséget övező stigmára.

A demenciával élő emberek száma a világon közel 50 millió volt 2017-ben, 2050-re pedig elérheti a 131.5 milliót is. Hazánkban a betegek száma minimum 150-200 ezerre tehető. Világszerte évente több mint 9.9 millió új esetet diagnosztizálnak, ami 3,2 másodpercenként egy-egy új beteget jelent.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális kampányt kezdeményezett azzal a céllal, hogy tagországainak 75%-ban kidolgozásra kerüljön a nemzeti demencia stratéga 2017 és 2025 között. A WHO idén júniusban publikált beszámolójában technikai útmutatót és ajánlásokat fogalmazott meg a tagországok számára, hogy ezzel is segítse a nemzeti demencia stratégiák kidolgozását.

A szellemi hanyatlás (demencia) nem természetes velejárója az öregedésnek. A demencia egy tünetcsoport, amelynek leggyakoribb formája az Alzheimer-kór. Bár a kór lefolyása lassítható, súlyosbodása megállíthatatlan, így a betegeket gondozók terhei idővel egyre nőnek, amelynek következtében segítségre szorulnak.

Az Alzheimer-kór és más neurodegeneratív betegségek lehető legkorábbi diagnosztizálása elengedhetetlen ahhoz, hogy az érintett személyek a lehető legtovább élhessenek saját támogató és befogadó környezetükben és maguk hozhassák meg az életminőségüket befolyásoló döntéseket.