Ma az Óvárosi Kávéház és Étterem látott vendégül bennünket az első demenciabarát tréning megrendezésére, amelyen a Belvárosi Üzletkörből, ezúttal a Klári Cipőbolt, az Ofotért Optika és a Lautner Cukrászat boltosai és eladói vettek részt. Ez egy újabb fontos esemény volt, mert a demencia napjaink egyik legnagyobb kihívása, amellyel a társadalomnak szembe kell néznie és ami nem csak az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak jelent kihívást, hanem mindannyiunknak.

A demenciával élő emberek egyik kedvenc elfoglaltsága a vásárlás, amit többnyire a lakóközösségükben végeznek, de amíg ez többségünknek egyszerűen megoldható, addig számukra a kényelmes vásárlás akadályokba ütközik. Sokan közülük, ezért nem érzik úgy, hogy a közösség részei lennének vagy csak ritkán mernek kimozdulni otthonukból. Mi tudjuk, hogy egy kis segítséggel és megértéssel a közösségünk minden tagja segíthet a demenciával élőknek abban, hogy könnyebb legyen az életük. Ebben kulcsszerepe van a kiskereskedelemben dolgozóknak.

A Gondoskodás Alapítványnál mi hiszünk abban, hogy az élet nem ér véget akkor, amikor a demencia elkezdődik. Demenciabarát kereskedővé válni azt jelenti, hogy képesek vagyunk a demenciával élő embereknek segíteni abban, hogy újból bekapcsolódjanak a helyi közösség életébe és lehetővé tesszük számukra, hogy továbbra is azt csinálhassák, amit szeretnek. Azáltal, hogy a kiskereskedelemben dolgozók demenciával kapcsolatos ismeretei bővülnek, óriási változást képesek előidézni a demenciával élő emberek környezetében. Az üzletek dolgozói hatással lehetnek a vásárlás élményére és ösztönözhetik a vásárlók lojalitását is a társadalom ezen értékes csoportjában.

A demenciabarát tréningről szóló írásunkat a későbbiekben folytatjuk.